Hobol települése Baranya megyében található, Szigetvártól mindössze néhány kilométerre. Köszönhetően Szigetvár közelségének, a település infrastruktúrája kifejezetten jónak számít a hasonló méretű településekhez képest. Az utak az átlagnál jobb állapotban vannak, az internet-hozzáférés és a kábel tv-rendszer is megoldott a településen.
Az előkerült régészeti leletekből arra lehet következtetni, hogy a település területén már az újkőkorszakban éltek emberek. Írásos formában először 1238-ban említik meg a települést, egy oklevélben található meg a település neve.
A hoboli általános iskola
Hobol általános iskolával rendelkezik, ahol ugyan nincs nagy létszámú diákság, viszont ennek is köszönhetően a gyermekközpontúság jellemzi mind a tanítást, mind az iskola egészét. Az alacsony létszámú osztályok miatt több idő jut egy-egy gyermekre, több egyéni foglalkozásra van lehetőség, amely pozitív hatással van a gyerekek fejlődésére, tanulására.
Az iskolát rendszeresen korszerűsítik, egyes részeit felújítják. Ilyen felújításra került sor a tornaterem, az osztálytermek területén, valamint a világítást is korszerűsítették az elmúlt években.
A hoboli általános iskola a jól felszerelt intézmények közé tartozik, informatikai szakteremmel rendelkezik, valamint a tantermek többségében lehetőség van interaktív tábla használatára, amely jelentősen megkönnyíti a tanárok munkáját és a diákok tanulását is.